Kína

Kínai Népköztársaság, ismertebb nevén csak Kína (egyszerűsített kínai írásmóddal 中华人民共和国 (中国), pinjinZhōnghuá Rénmín Gónghéguó (Zhōngguó), magyaros átírásban: Csunghua Zsenmin Kunghokuo (Csungkuo)) a világ legnépesebb és Kelet-Ázsia legnagyobb országa, amely egyben túlmutat régióján, mivel mind Közép-Ázsiában, mind a tengeren vannak területei. Az ország 1949-től kezdve kettéosztva él: a Kínai Népköztársaság, Peking (北京, Pejcsing) fővárossal, illetve a Tajvan (台灣) szigetéből és annak környékéből álló Kínai KöztársaságTajpej fővárossal. Eleinte az utóbbit ismerték el nemzetközileg (még az ENSZ Biztonsági Tanácsában is tajvani képviselők ültek), ám az 1970-es években tapasztalt amerikai–kínai közeledés után megváltozott a helyzet. Bár ma nem tekintik önálló államnak Tajvant, az amerikai erők mindeddig megakadályozták, hogy a Kínai Népköztársaság bekebelezze.
A két állam eltérően fejlődött a 20. század végén. Az élet rengeteg terén más-más szokások alakultak ki. Míg a szárazföldön Mao Ce-tung által 1956 és 1958 között folyamatosan bevezetett egyszerűsített kínai írásmódot használják, Tajvanban még mindig a hagyományos írásjegyekkel írnak.
Kína a világ legősibb folyamatos civilizációja, amely már az ókorban önálló kulturális egységet alkotott, és igen fejlettnek számított. Számos, Európában csak jóval később megismert találmány (iránytűpapírnyomtatáspuskaporporcelánselyemfogaskerék, stb.) már az ókorban ismert volt Kínában. Az egységes birodalom (i. e. 221-es) megalakulása óta lényegében egységben, a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától elzárva fejlődött egészen a 19. századig, amikor is az angolok félgyarmati sorba taszították. Egészen a 20. század közepéig a különböző nagy- és középhatalmaknak kiszolgáltatva, közben egy rendszerváltást átélve, 1949-ben a szárazföldön ismét beköszöntött az egység, megalakult a jelenleg is fennálló Kínai Népköztársaság, és az ellenzék kiszorult Tajvan szigetére.
Kína ma a világ harmadik katonai, második gazdasági potenciálja, a világ legnépesebb állama (1,3 milliárd lakossal). Jelentős kínai etnikum él a világ különböző területein, elsősorban Délkelet-Ázsiában és a fejlett nyugati államokban.
A Kínai Népköztársaság pártállam.

Nevének eredete[szerkesztés]

Feltehető végső forrása a kínai Csin dinasztia neve, ami indiai és portugál közvetítéssel jutott el Európába. A középkori olasz kiejtés nyomán lett a szókezdő hang a magyar nyelvben „k”.[4] Egyes más elképzelések szerint a tea (茶, csa), illetve a selyem (丝, sze) szóban keresendő a szó eredete, de azt is felvették, hogy az első kínai császárCsin Si Huang-ti (秦始皇帝) nevéből alakult ki.
Ami a kínai nyelvű Csungkuo (中国) szót illeti, ez magyarul annyit tesz, mint Középső birodalom vagy Középső királyság.Ezt a nevet egyszerűen azért alkalmazták, mert saját szempontjukból érthetően az ismert világuk közepén helyezkedtek el. Azonban a jelentéstartalma a szónak folyamatosan változott a korai időszakokban: a Sárga-folyó (黄河, Huangho) körüli fejlett királyságokat, később egészen a Jangce (长江, Csang-csiang ) vidékéig tartó területeket, míg a Tang-dinasztia alatt az úgynevezett barbár (nem kínai) területeket is beleértették.
További, a kínai nyelvben használatos elnevezései:
  • 中华人民共和国, Zhōng-huá Rénmín Gònghéguó – Kínai Népköztársaság (KNK). Hivatalos név.
  • 华, Huá – Rövidítésekben, összetett szavakban jelöli Kínát és a kínaiakat.
  • 中华民国, Zhōnghuá Mínguó – Kínai Köztársaság. A tajvaniak így nevezik Tajvant, de a KNK-ban nem fogadják el ezt az elnevezést.

Földrajz[szerkesztés]

A térség műholdképe
A körülbelül Európa méretű ország a következő államokkal határos: Észak-Korea (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság), OroszországMongóliaKazahsztánKirgizisztánTádzsikisztánAfganisztánPakisztánIndiaNepálBhutánMianmar (Burma), Laosz és Vietnám. A kínai szárazföldet keleten és délen a Pohaj- (渤海, Bóhǎi), a Sárga- (黃海道, Huánghǎi), a Kelet-kínai- (东海, Dōnghǎi) és a Dél-kínai-tenger (南海, Nánhǎi) szegélyezi**. A kínai felségvizeken több mint 5000 sziget fekszik, amelyek közül a két legnagyobb Tajvan (台湾, Táiwān) és Hajnan (海南, Hǎinán).
Kínának lezáratlan területi vitái vannak Indiával, egy szigetcsoport hovatartozásáról Japánnal, valamint a Dél-kínai-tenger egyes szigetcsoportjainak kérdésében Délkelet-Ázsia országainak nagy részével. Egészen az 1997-es megegyezésig az orosz-kínai határnál fekvő bizonyos területek hovatartozása is vitatott volt. Az 1960-as és 70-es években a Kínai Népköztársaság (KNK) kemény, konfrontatív külpolitikát folytatott, ami véres incidensekhez vezetett a kínai-szovjet, a kínai-indiai és a kínai-vietnámi határok mentén. Az utóbbi egy-két évtizedben a KNK a viták békés rendezésének útját választotta, s a vitatott területek hovatartozásáról szakértői tárgyalásokon szándékozik megegyezésre jutni a szomszédaival. Nem egyértelmű még Tajvan helyzete: a Kínai Népköztársaság saját részeként tartja számon a Dunántúl méretű, 21 milliós lakosságú szigetet, de az de facto nem áll az ellenőrzése alatt (ld. alább).
A mai Kína területének jelentős része történelmileg nem tartozott Kínához, csak az utóbbi néhány évszázadban foglalták el a kínai császári seregek. Ilyen Nyugat- és Észak-Kína nagy, ma is főleg nemzeti kisebbségek által lakott része, például Tibet (西藏, Xīzàng) és Kelet-Turkesztán (新疆, Xīnjiāng).
Erősen leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy Kína területe nyugatról keletre lépcsőzetesen lejt. Nyugaton nagyrészt magas hegységek találhatók Himalája (喜马拉雅, Xĭmălāyă), Kunlun (昆仑, Kūnlún), Tiensan (天山, Tiānshān) stb., valamint a Csinghaj-tibeti-fennsík (青藏高艕, Qīngzàng gāoyuán), innen keletre haladva egyre alacsonyabb hegységek és fennsíkok következnek, s végül az ország keleti felének nagy része alföld. Az ország szárazföldi területének több mint kétharmadát hegységek foglalják el.

Domborzat[szerkesztés]

Kína legnagyobb része (mintegy háromnegyede) magashegység. Csak keleten, a tengerpartok közelében, a nagy folyók alsó szakasza mentén vannak hatalmas, termékeny alföldek. Legmagasabb pontja a Mount Everest, más néven Csomolungma (珠穆朗瑪峰, Csumulangma Feng): 8848 m, legalacsonyabb pontja pedig a Turfáni-mélyedés (吐魯番盆地, Tulufan Pendi): -154 m. Tájai:

Vízrajz[szerkesztés]

Egy gyár levegőszennyezése
Az óriáspanda Közép- és Dél-Kínában őshonos, veszélyeztetett faj
Állatok
 (1 / 8)
Kétpúpú teve
Legnagyobb folyókJangce (长江, Csang Csiang), Sárga-folyó (黄河, Huang Ho), Hszi Csiang (西江), Amur (黑龍江, Hejlung Csiang), Szunghua Csiang (松花江), Brahmaputra (雅鲁藏布江, Jalu Cangpu Csiang), Tarim (塔里木河, Talimu Ho), Jalung Csiang (雅砻江), Jalu Csiang (鸭绿江), Indus (印度河, Jintu Ho), Mekong (湄公河, Mejkung Ho).
Legnagyobb tavak: Dongting-tó (洞庭湖, Tungting Hu), Kuku-nór (青海湖, Csinghaj Hu), Hanka-tó, Poyang-tó (鄱阳湖, Pojang Hu), Lop-nór, Tai-tó (太湖, Taj Hu), Nam-tó, Siling-tó, Hongcei-tó (洪泽湖, Hungcö Hu), Hulun-tó

Éghajlat[szerkesztés]

Kína éghajlata a nagy területi kiterjedés miatt igen változatos. Legnagyobb része szárazföldi éghajlatú, de déli területei már a trópusi és szubtrópusi övezetben találhatók, míg északi területei a hideg övhöz fekszenek közel. A domborzatnak megfelelően Kínában jócskán találunk magashegységi, valamint sivatagi éghajlatú területeket is. Az ország déli és keleti területei monszun hatás alatt állnak: tavasszal és nyáron a Csendes-óceán felől érkező meleg monszun szelek sok csapadékot hoznak, így a nyár Kína nagy részén meleg és csapadékos. Télen viszont északnyugat felé haladva egyre szárazabb és hidegebb az időjárás. Tehát délkeleten a nyár forró és csapadékos, a tél enyhe és csapadékos, míg északnyugaton a nyár forró és csapadékos, a tél hideg és száraz. Természetesen egyes területeken a domborzat jelentősen módosítja ezeket a tendenciákat.
Az ország déli területein a szubtrópusi monszunéghajlat az uralkodó, az északi, tengerhez közeli vidékeken a nedves kontinentális, beljebb száraz kontinentális, illetve Belső-Mongólia Autonóm Terület egyes vidékein a mérsékelt övi sivatagéghajlat jellemző. A magashegységekben és Tibetben hegyvidéki éghajlat van.

Élővilág, természetvédelem[szerkesztés]

A kínai gazdaság erősödésével párhuzamosan nő a környezetszennyezés, amely az egész Földre hatással van: hetente mintegy két új erőművet adnak át Kínában, amelyek működése a globális felmelegedési válságot is egyre fokozza.[5] Súlyos gondot okoz a termőtalaj eróziója, a vizek és a levegő elszennyeződése. Kevés az ivóvíz,[6][7] a sivatagok terjeszkednek.[8]
A születési rendellenességgel világra jövő csecsemők aránya 2001 óta közel 40%-kal növekedett: míg 2001-ben minden 10 ezer szülésre átlagosan 104,9 testi fogyatékos eset jutott, addig 2006-ban már 145,5. A Kínában születő évi 20 millió csecsemőből 0,8–1,2 millió újszülött valamilyen születési hibával jön világra, közülük 300 ezer babánál szemmel látható a fogyatékosság.[9][10]

Nemzeti parkjai[szerkesztés]

Kínában 187 nemzeti park található. Ezek többsége nem összefüggő területen fekszik, hanem egyenként is sok védett terület tartozik hozzájuk. Helyzetüket 1999-ben szabályozták.

Természeti világörökség[szerkesztés]

A lista az UNESCO világörökségi programjának kínai helyszíneit sorolja fel. Kína 2014-ben 47 világörökségi helyszínnel rendelkezett, amellyel második volt a világon. A helyszínek közül 33 kulturális, 10 természeti és 4 kulturális és természeti (vegyes) helyszín.

Történelem[szerkesztés]

Kína történelme
Kína történelme
ŐSI
Neolitikus i. e. 8500 – i. e. 2070 körül
Hszia-dinasztia i. e. 2070 – i. e. 1600 körül
Sang-dinasztia i. e. 1600 – i. e. 1046 körül
Csou-dinasztia i. e. 1046 – i. e. 256 körül
 Nyugati Csou
 Keleti Csou
   Tavasz és ősz
   Hadakozó fejedelemségek
CSÁSZÁRI
Csin-dinasztia i. e. 221 – i. e. 207
Han-dinasztia i. e. 206 – i. sz. 220
  Nyugati Han
  Hszin-dinasztia
  Keleti Han
Három királyság 220–280
  VejSu és Vu
Csin-dinasztia 265–437
  Nyugati Csin
  Keleti CsinTizenhat királyság
Déli és északi dinasztiák
420–589
Szuj-dinasztia 581–618
Tang-dinasztia 618–907
  (Vu Cö-tien 690–705)
Az öt dinasztia és
a tíz királyság

907–960
Liao-dinasztia
907–1125
Szung-dinasztia
960–1279
  Északi SzungNyugati Hszia
  Déli SzungCsin
Jüan-dinasztia 1271–1368
Ming-dinasztia 1368–1644
Csing-dinasztia 1644–1911
MODERN
Kínai Köztársaság 1912–1949
Kínai
Népköztársaság

1949–jelen
Tajvan
1949–jelen
Kína az egyik legősibb civilizáció. A Sárga-folyó évenkénti áradásai során lerakott termékeny hordalékon már az i. e. 6. évezredben kialakult a földművelő életmód.
A mondabeli első kínai császár Huang-tiKr. e. 2100-ban alapította meg az első kínai államot a mai Peking környékén. Ezután kialakult a többi kínai királyság is.
I. e. 221 táján a Csin állam Csin Si Huang-ti vezetésével legyőzte a többi tizenegy nagy fejedelemséget, létrejött az egységes kínai állam. Ez a császárság sokféle etnikumot egyesített, de kifelé jól védhető volt: keletről a tenger, délről az áthatolhatatlan erdőségek, nyugatról a hegyek határolták. Mindössze északról volt sebezhető. A nomád népek támadásait kivédendő épült meg a Kr. e. 5-1. évszázad között a kínai nagy fal erődrendszer, melynek egységesítése Cseng császár érdeme.
Csin-dinasztia, majd az azt követő Han- és Csin-dinasztia uralkodása idején Kína óriásit fejlődött. A virágzásnak a hunok Kr.u. 316-os hódítása vetett véget. Kína 589-ig sok részre szakadva maradt, majd 589-ben a Szuj-dinasztia egyesítette. A Tang-dinasztia vezetésével 875-ig maradt egységes állam, akkor sok fejedelemségre esett szét. Ez az „öt dinasztia kora”, amely 960-ig tartott. A Szung-dinasztia vezetése alatt Kína újra egyesült. Az 1127-es dzsürcsi hódítással véget ért a kínai dinasztiák kora. 1279-ben Kubiláj mongol vezér lett a kínai császár, megalapította a Jüan-dinasztiát. Ennek helyébe 1368-ban a kínai Ming-dinasztia lépett. Végül 1644 és 1911 között a mandzsu Csing-dinasztia uralkodott. Ekkor alakult ki Kína jelenlegi határa. Elfoglalták Tajvant és Tibetet, határszerződést kötöttek Oroszországgal. Kína a 18. század végéig terjeszkedett. Csien-lungcsászár halála után megindult Kína bomlása.
Az 1842-es, majd 1856-60-as ópiumháborúk során Kína az egyenlőtlen szerződések révén lényegében függőségbe került, elsősorban Angliától, de más akkori nagyhatalmaktól is. Közben az elnyomott tömegek egyre jobban lázadoztak. Az 1901-ben levert bokszerlázadás után 1911-ben polgári demokratikus forradalom döntötte meg a császárságot. Kína köztársaság lett. Ezután hamar eluralkodott a káosz. Gyakran beavatkoztak külső hatalmak, elsősorban Japán és Anglia1925-ben polgárháborútört ki, amely 1949-ig tartott. A II. világháború idején, a Japán ellen vívott háború közben sem szünetelt a polgárháború. A nemzetközileg elismert kínai kormány élén a Kuomintang (Nemzeti Párt) állott. 1949-ben a kommunisták a szárazföldről kiszorították a Kuomintang pártot Tajvan szigetére. Megalakult a Mao Ce-tung vezette Kínai Népköztársaság.
1958-ban Mao Ce-tung meghirdette „Nagy ugrást. Az ekkor megkezdődött folyamatok az 196669-es kulturális forradalombanérték el csúcspontjukat.
'70-es évektől kezdve Kína folyamatosan bontotta le merev rendszerét. Gazdaságpolitikája kapitalista jellegű lett, miközben a pártállam fennmaradt. A demokráciát követelő 1989-es diáklázadást vérbe fojtotta a karhatalom.
Csiang Cömin elnök, és Csu Zsung-csi miniszterelnök vezették az országot az 1990-es években. Az ő irányításuk alatt Kína gazdasági teljesítménye hozzávetőleg 150 millió parasztot emelt ki a mélyszegénységből és az ország átlagos GDP növekedése 11,2% volt.[11][12] Az ország formálisan csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez 2001-ben, és szintén magas gazdasági növekedést ért el Hu Csin-tao és Ven Csia-pao kormányzása idején is a 2000-es években. A gyors növekedés azonban súlyos hatással volt az ország természetes erőforrásaira és a környezetre,[13][14] amely tüntetésekhez és személycserékhez vezetett a politikában.[15][16] A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság ellenére az életminőség továbbra is gyorsan javult az országban, viszont a központosított politikai ellenőrzés nem enyhült.[17]
2012-ben a kommunista párt vezetőségében történő változásokra utaló jelek voltak megfigyelhetők, például Vang Li-csunCsungking polgármester helyettese bizalmas információkat szolgáltatott ki az amerikaiak részére, amely hatalmas botrányt keltett Kínában.[18] 2012. novemberében, a KKP 18. kongresszusán során , Hu Csin-tao vezetői helyét Hszi Csin-ping vette át.[19][20] A kínai kormány nagyszabású gazdasági reformokba kezdett,[21][22] amely strukturális bizonytalanságokkal küzdött és a gazdaság növekedése is lelassult.[23][24][25][26] A Hszi–Li adminisztráció jelentős reformokat ígért az egygyermekes politikával és a börtönrendszerrel kapcsolatosan.[27] 2015. október végén a kínai kormány bejelentette, hogy eltörli a több évtizede érvényben lévő egy gyermekes politikáját és immáron egységesen kettőre emeli a megengedett gyermekek számát családonként.[28]

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés]

Kínai Népköztársaság államszervezetét a hármas felosztás jellemzi: a kormányzati hatalom megoszlik a Kínai Népköztársaság kormánya, az Államtanács, illetve a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg között. A legtöbb, bár nem minden, posztot a Kínai Kommunista Párt tagjai foglalnak el, a pártot pedig a Politbüro Állandó Bizottsága irányítja, egy 4-9 főből álló csoport, akik a legfontosabb döntéseket hozzák. A hatalom a legfőbb vezető, az államfő (jelenleg Hszi Csin-ping) kezében összpontosul, aki három igen fontos szervezetet vezet: a Kommunista Párt és a Központi Bizottság főtitkára, a Kínai Népköztársaság elnöke, valamint a Központi Katonai Bizottság elnöke. A Kommunista Párt helyzetét a Kínai Népköztársaság alkotmánya garantálja, míg megvalósításának eszköze az államszervezet, a hadsereg, a média és a gazdaság jelentős része felett gyakorolt közvetlen felügyelet. Az államszervezet fontos elemei az Országos Népi Gyűlés, a Népköztársaság elnöke, illetve az Államtanács (lényegében a kormány). Az Államtanács tagjai az államfő, jelenleg négy helyettese, öt államtanácsos, illetve 29 miniszter és az államtanácsi bizottságok vezetői.

Alkotmány, államforma[szerkesztés]

Az alkotmány alapján az Országos Népi Gyűlés a legfelsőbb törvényhozó hatalom, minden évben két hétig ülésezik, feladata a legfontosabb politikai irányelvek, törvények, az állami költségvetés, valamint legfontosabb személyi változások megvitatása és elfogadása. A legtöbb törvényt az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága fogadja el.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés]

Nép Nagy Csarnoka a fővárosban, ahol az Országos Népi Gyűlés tartja az üléseit
A Nép Nagy Csarnokának nagyterme
Az alkotmány szerint csak az Országos Népi Gyűlés módosíthatja az alkotmányt, hozhat törvényeket és dönthet az ország politikai élete szempontjából jelentősebb kérdésekben. Az Országos Népi Gyűlésben (ONGY) egyaránt képviselve vannak a tartományok, a központi kormányzat alá rendelt városok, a fegyveres erők választott küldöttei, valamennyi nemzetiség, „demokratikus párt” és szervezet. Az ONGY tagjait ötéves időtartamra választják meg. Évente egyszer ülésezik, ülését az ONGY Állandó Bizottsága hívja össze. Mielőtt az ONGY éves ülése megnyílik, előkészítő ülést tart, hogy megválassza az elnökséget és a főtitkárt, és hogy elfogadják a hivatalos programot. Amikor az ONGY nem ülésezik, a munkát az ONGY Állandó Bizottsága folytatja, amely felelősséggel tartozik az ONGY-nek. Az Országos Népi Gyűlésnek széles feladat- és hatásköre van. Ebbe beletartozik az, hogy módosíthatja az alkotmányt, illetve ellenőrzi annak betartását. Törvénybe iktatja és módosítja a bűncselekményekre, az állami szervezetekre és az egyéb fontosabb területekre vonatkozó alapvető szabályokat. Megválasztja a Kínai Népköztársaság elnökét és alelnökét. A miniszterelnök javaslata alapján dönt a miniszterelnök-helyettesek, az államtanácsosok, a minisztériumok és a bizottságok vezetésével megbízott miniszterek, a Legfelsőbb Ellenőrzési Főigazgatóság vezetőjének és az Államtanács főtitkárának jelöléséről. Megválasztja a Központi Katonai Bizottság (KKB) elnökét, s az elnök javaslata alapján dönt a KKB más tisztségviselőinek megválasztásáról. Megválasztja a Legfelsőbb Népi Bíróság elnökét és a Legfelsőbb Népi Ügyészség főügyészét. Felülvizsgálja és jóváhagyja a népgazdasági és társadalomfejlesztési tervet, valamint az ezek végrehajtásáról szóló döntéseket. Módosítja vagy érvényteleníti az Állandó Bizottság nem megfelelő határozatait. Jóváhagyja a tartományok, autonóm területek, közvetlenül a központi kormányzat alá tartozó városok létrehozását. Dönt a különleges közigazgatási területek felállításáról, és meghatározza az ottani rendet. Dönt háború és béke kérdéséről. Visszahívhatja, vagy felmentheti hivatalából a KNK elnökét vagy alelnökét, az Állandó Bizottság, az Államtanács és a KKB tagjait, a Legfelsőbb Népi Bíróság elnökét és a Legfelsőbb Népi Ügyészség főügyészét.

0 Megjegyzések